Sztárok, sztorik, hírek

Anya, én úgy szeretnék egy apukát!

Sanyarú gyerekkoromban, egy-egy brutális verés közben, összeszorított fogakkal és szájjal arról ábrándoztam, mi lesz, ha majd lesz nekem gyermekem, férjem, családom. Szeretetben, békében fogunk élni, az apuka imádni fogja a gyerekeket, sokat mókázunk, játszunk, nevetünk, a férjem és én pedig egyenrangúságban élünk, tiszteljük, segítjük egymást. Sem én, sem a férjem nem fogjuk bántani a gyerekeket. Soha! Nekik nem lesz ilyen életük!!! Sosem fogom elfelejteni ezeket a ködös képeket, mindazt, amire vágytam és amiről azt hittem ilyen sz.r gyermekkor után, biztosan elérhetem, enyém lehet egy boldog élet…

 

 

csalad_szabadban

 

Több, mint 10 évvel ezelőtt azt hittem, végre megtaláltam, azt az embert, akivel leélhetem  az életemet. A sok velem egykorú, komolytalan, megbízhatatlan pasi után, a felhők felett jártam, hogy egy idősebb férfi mellett lelhetek boldogságot. Olyan ember mellett, aki már felnevelt tisztességgel 2 gyereket, akinek volt munkája, tapasztalt, nem lúzer. Aki jó apuka.

 

apuka1

 

Mindenki kongatta a vészharangokat, hogy nem látom a fától az erdőt, de olyan kétségbeesetten vágytam a boldogságra, hogy szó szerint fejest ugrottam a házasságba és a gyerekek is megszülettek, én boldog voltam, ő nem.

 

Itt ütközött ki a korkülönbség a legjobban, mindenben különböztünk. Ő nem volt hajlandó semmiben részt venni, sem a fürdetésben, sem az öltöztetésben, sem a játékban, sem az etetésben, sem az éjszakázásban, ha beteg volt a pici. Nem segített sem a takarításban, sem a főzésben, társas magányban teltek a napjaim. Volt egy férjem, aki  úgy éldegélt, mintha egy szállodában lakna és én lennék a szolgálólány.

 

 

anyasokoldalu

 

Akitől persze éjjel azt várta el, hogy én legyek a lepedőakrobata, mert ő totálisan kipihent volt, nekem viszont már a hátamon is felállt a szőr egy idő után, ha közeledésre került a sor. Szép lassan meggyűlöltem. Nemcsak őt, magamat is. Hogy miért nem gondolkodtam, miért nem láttam a valódi énjét?

Egy szerető férjre vágytam és arra, hogy a gyerekeimnek legyen egy jó apukája, szerető családja.

 

 

csalad-4tagu

 

Elképesztően melléfogtam.

 

A kommunikáció híve vagyok, sokszor szerettem volna vele beszélni, bevonni az életünkbe, rávenni arra szépen, hogy legyen legalább egy olyan dolog, ami közös, ami csak az övé és a gyerekeké. Mondjuk a fürdetés. Nálunk a fürdetés az esti program része: nagy habos, teli meleg vízzel a kád, nevetünk, megbeszéljük az aznap történteket, hol mesét olvasok nekik, hol dalolunk. Óriási vitába torkollott a próbálkozásom, hogy bevonjam az apukát és a felháborodását, sosem értettem. Ő ilyet??? S-o-h-a!!! Ez volt mindenre a válasz.

 

Dolgoztam is itthonról, rengeteget, főleg éjjel  – számítógépes munka – de ezt is lenézte, alig kerestem, de büszke voltam magamra, hogy valamit próbálok legalább hozzátenni.

 

Az első igazi csapás az első vetélésemnél volt. Amikor otthon ültem, az egész napi kórházról-kórházra mászkálás után, vérezve, görcsölve arra várva, vajon megmarad a baba, vagy nem. A baba, amit szerettünk volna, mert a legnagyobb ajándék, amit a szülő adhat a gyermekének, az egy testvér.

 

A férjem felnőtt lánya pont akkor azonnal beszélgetni akart vele – ahogy máskor is, sűrűn és ilyenkor azonnal ugrania kell, különben besértődik a felnőtt gyermeke – hiába könyörögtem, maradjon, legalább most segítsen, hiszen itt a kislány, aki akkor volt 6 hónapos. Gúnyosan vigyorogva kilépett az ajtón. Aznap éjjel a falat kapartam le, úgy görcsöltem, reggelre elvetéltem, mire a kórházba értünk, sürgősségi műtétet kellett végrehajtani rajtam, olyan erősen véreztem.

 

Akkor nyílt ki a szemem, de olyannyira mégsem, hogy ott befejezzem. Hittem, hogy minden helyrehozható. Mekkora hülye voltam. Még egy vetélés után végre sikerült a 4. terhességem és megszületett a fiam. 3 hónapos volt, mikor úgy döntött az apjuk, hogy neki nem jön be a magyarországi munka és elment külföldre dolgozni. Hónapokon át nem láttuk. Ott voltam egy kisbabával és egy 3 évessel. Egyedül, rokonok, segítség, támasz nélkül…

 

anyatakariit

 

Átvészeltük. Onnan kezdve hol láttuk az apukát, hol nem. Ritkán jött. Így nőttek fel a gyermekeim. Sosem volt előttük a férfi példa, az apuka példája. Soha, semmire nem tanította meg őket, még a fiamat sem a fiús dolgokra. Sosem fürdette, sosem öltöztette, sosem ült le velük játszani. Soha. Undorító egy szó ez a soha. Legalábbis ebben a formában. Nem tud róluk semmit, sem a kedvenc színüket, sem a kedvenc ételüket, sem azt mi van a suliban, sem azt, hogy mi van az oviban. Nem ismeri a gyerekeim barátait, sem a lányom és a fiam szokásait. Nem tud róluk semmit.

 

Próbáltam idén nyárig fenntartani a látszatot a gyerekek érdekében, még akkor is, amikor tavaly élettársa volt az apjuknak. Nem váltunk el a gyerekek érdekében, amikor Magyarországon tartózkodik, mindig itt van nálunk, közös programokat szervezek, de nem működik. Többnyire az arcát húzza, vagy leül egy padra.

 

Már nem tudom befogni a számat és már nem tudom elhitetni a gyerekekkel, hogy milyen szuper apjuk van. 5 éves a fiam és Pistinek szólítja az apját, sosem hívta apának. Szinte semmi emléke nincs vele. A 9 éves lányom pedig már van annyira okos és érett, hogy átlát a védőhálón. Látja és érti miket művel az apja és azt is, hogy menyire nem foglalkozik velük. Viszont látja azt, hogy a kis barátai, az osztálytársai hogyan élnek, milyen is egy apuka. Még az elvált szülők esetén is, hiszen általában hétvégén elviszi az apuka és az csak róluk szól. Nálunk ez sincs. Ide beteszi a seggét, nézi a TV-t, vagy nézi a laptopját, vagy a két felnőtt gyerekével cseverészik telefonon. Mert azokkal van közös téma.

 

A lányomnak nem az fáj, hogy az apja ilyen, hiszen tudja már nem fog megváltozni. Hanem az fáj neki, hogy nem volt igazi apukája. Vágyik rá.

 

apa_ket-gyerek

 

Hivatalosan lassan 3 éve vagyunk külön a férjemmel. Nem váltunk el hivatalosan, de nem vagyunk együtt. Külön kassza, külön élet, ő keresi a párját, próbálkozik is másoknál, de ez így nem mehet tovább, így hogy nincs lezárva.

 

Én nem szerettem volna új párt magamnak. Egyedül nevelem őket. Segítségem nincs. A nap 24 órájában együtt vagyunk, a hét minden napján. Rengeteg hármasban eltöltött karácsony, ünnep áll mögöttünk. Mindent megoldunk, boldogok vagyunk. Ha már nem bírom, a fürdőszobában kieresztem a csapot és csak sírok, sírok, mert olykor ki kell magamból engedni a fájdalmat, különben megbolondulok. A szívem kőkemény lett és borzasztóan magányos vagyok. De párt nem akartam. Már nem hiszek a csodákban. Már nem hiszek a kapcsolatokban. Már nem hiszek semmiben. Csak abban, hogy jó anya legyek. Erre rendeztem be az életemet, hogy nem leszek többet nő, teljes testemben és lelkemben anya leszek, míg élek.

 

 

Míg egy reggel, reggeli közben a kislányom szomorú szemekkel ezt mondta:

  • Anya, én úgy szeretnék egy apukát…!

 

Nem értettem, zúgott a fülem, zakatolt a szívem, azt hittem rosszul hallok, hiszen igyekeztem egy személyben apa, anya, nagyszülő is lenni. Ha kell focizok, ha kell barkácsolok, ha kell fiús dolgokról beszélek… Csalódtam magamban, hogy mégis hiányzik nekik egy apuka. Nem az apjuk, hanem EGY igazi apuka.

 

Aztán rájöttem nem én hibáztam, hanem eljött ennek is az ideje, amikor a gyerekek elkezdenek vágyni apukára, arra, hogy egy férfi legyen a családban. Gondolom szeretnének ők is apukástul játszóterezni, ahogy a többi család, a programokon négyesben lenni, apukástul, és együtt karácsonyozni, ünnepelni apukástul.

 

apukagyerekkel

 

Sokat beszélgettem erről a kislányommal, főleg ő mesélt, mire vágyik és miért. Hagytam, hadd adja ki magából…

 

De azóta sem tudom mit tegyek. Egy apuka? Hol? Hogyan? Én nem akarom. Nekem ez már nem kell. Totál bezárt a szívem, lelkem a férfiak előtt.

 

 

szem_sír

 

És nem mellesleg egyedül nevelem a két gyereket, mindenhova együtt járunk. Hol ismerkedjek? Nem akarom ezt! De el kell gondolkodnom és magamba kell néznem, hogy szép lassan újra kinyissak 1-1 kaput a lelkemen, szívemen, muszáj nyitnom a világ fele, nem zárkózhatok ennyire be. Nem fogok keresgélni ez biztos, főleg nem egy ilyen múlt és ilyen tapasztalatok után. De talán a szememet nyitva tarthatom, hátha léteznek még normális férfiak… IGAZI férfiak, akik emberek is…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!